Wagner Nándor pályázat 2019

Az „Ady Váradon” pályázat keretében a diákok egy-egy Ady által látogatott helyszínt választhatnak és azokat jelenítik meg grafikáikon, melyeket kiállítunk, ezekből A5-ös méretben néhány összefűzött füzetecske készülhet, amelyek helyismereti útmutatóként szolgálhatnak. 

          A nagyváradi születésű Wagner Nándor szobrászművész szellemi örökségét ápoló és továbbörökítő Academia Humana Alapítvány, a Wagner Chiyo asszony által alapított évi 100000 HUF értékű Wagner Nándor Díj keretében, a 2019 évre meghírdetjük a   pályázatot.

          A pályázaton a 2019 évben, a létrehozó által meghatározott algoritmusban, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szakos diákjai – reklámgrafika -     munkákkal jelentkezhetnek. A munkák idei témája:

                    – „Ady Váradon”  témaköre.

          A díjak  a következők szerint oszlanak meg:

          -első díj                50000 HUF

          -második díj                   30000 HUF

          -harmadik díj        20000 HUF

 

          Amennyiben az elbíráló bizottság két első helyet ítél oda, a díjak a következőképpen alakulnak:

          -első díj                35000 – 35000 HUF

          -második díj                   30000 HUF

 

          A díjakat forintnak megfelelő árfolyam szerint lejben adjuk át.

          A munkák leadási határideje  2019 április 30.

          A díjak átadása az egyetemi napok keretében történik.

         Az „Ady Váradon” pályázat keretében a diákok egy-egy Ady által látogatott helyszínt választhatnak és azokat jelenítik meg grafikáikon, melyeket kiállítunk, ezekből A5-ös méretben néhány összefűzött füzetecske készülhet, amelyek helyismereti útmutatóként szolgálhatnak. Pl. Léda ház, Mülleráj, EMKE, Ady utca 11 alatti szerkesztőség, Kanonok sor, Kék Macska, a Bazár épület (amelyben a Pollák bodega volt), Ady lakása a Kővágó utcán (N. Jiga), Ady lakása a Körösparton, Ady lakása a Körös utcán (T. Vladimirescu), Városháza díszterme (ahol bemutatták a Holnap antológiát), Premontrei gimnázium (ahol a Szigligeti Társaság rendezvényei voltak), a hosszú hársfasor ( állomás és Crisul árúház közötti része a főutcának), Holnaposok szoborcsoport stb.

b ady

forrás: mt.partium.ro